A II. világháború győztes hatalmai (a SZU, az USA, Nagy-Britannia, Franciaország ) a potsdami konferencia döntése értelmében a német birodalom volt fővárosai, a szovjet megszállási övezetben levő Berlint is négyhatalmi igazgatás alá helyezték. A négy hatalom viszonya azonban a fokozódó hidegháborús légkörben Berlin kérdésében is egyre ellentmondásosabbá vált. 1949. szept. 7-én a három nyugati hatalom megszállási övezetéből létrejött az NSZK. Válaszul a demokratikus erők a szovjet megszállási övezeten 1949. okt. 7-én megalakították az NDK-t, amelynek a fővárosa Berlin lett. Így Berlin kettészakadt, mivel a nyugati országok által igazgatott része nem csatlakozott az NDK-hoz. A kettészakadt város két része között évekig zavartalan volt a közlekedés, valamint a közellátás, a közművek stb. együttműködése. Az NSZK azonban megalakulásától kezdve Nyugat-Berlint saját részének tekintette, amit az NDK kormánya nem fogadhatott el, mivel ez szemben állt a békeszerződés előírásaival. Nyugat-Berlin az NDK elleni provokációk központjává, állandó feszültséggóccá vált. Ezért 1961-ben az NDK erélyes intézkedésekre kényszerült a két Berlin közötti kapcsolatok kérdésében és határfalat húzott a város két része közé, hogy érvényt szerezzen döntésének. Egy 1972. jún. 4-én életbe lépett, négyhatalmi egyezmény tisztázta Nyugat-Berlin státusát, kimondva, hogy Nyugat-Berlin nem része az NSZK-nak, hanem önálló irányítással és közigazgatással rendelkezik. Az egyezmény ugyanakkor normális utazási és látogatási lehetőségeket biztosít Nyugat-Berlin és az NSZK állampolgárainak az NDK-ba.